bnf    /   könyvek   /   vándorünnepek

bnf

„Mikor megláttam a
boltban Brém-Nagy Ferenc első. Vándorünnepek című kötetét, óhatatlanul
azt kérdeztem magamtól, vajon nem forog-é a sírjában a jó öreg Ernest
Hemingway? De ahogy túltettem magam a címen, kellemes meglepetésben volt
részem. Ritkaságszámba megy, hogy valaki ilyen kiforrott, egységes stílusú
prózával lépjen a nyilvánosság elé. Brém-Nagy központi kérdése: a történet visszahódítása.
Miként lehet úgy pergő ritmusú történeteket írni, hogy az ábrázolás ne váljon
esetlegessé, felületessé. A könyv egy olyan elbeszéléssel Indul
(Hamvazószerda), melyből arra következtetni hogy Brém-Nagy a pszichologizálástól sem idegenkedő,
viszont az anekdotázgatástól megszabadulni igyekvő népi realizmus hagyományaira
építkezik. Tovább olvasva a Vándorünnepeket kiderül, hogy a szerző
látóköre sokkal szélesebb ennél, és becsvágya az, hogy megteremtse a kortárs
irodalmi törekvések különös, egyedül rá jellemző szintézisét. A kötetben
található például az Otthon című opusz, amellyel Brém-Nagy megnyerte az
Életünk novellapályázatát. (Ennek ellenére kiváló írás.) Ebben a szerző egy
temetés és egy szeretkezés képeit montírozza össze. Azt hiszem, ezt a technikát
Michel Butor használta először A velencei Szent Márk leírása című
művében. Hasonló megoldással mossa össze Brém-Nagy egy tizenkilencedik századi
duellum és egy jelenkori szerelmi háromszög motívumait (Párbaj). A kötet
utolsó, Parafrázis  című novelláját az a szürreális világvége-hangulat
járja át, ami Brém-Nagyot Dino Buzattival, vagy a hetvenes évek dél-amerikai
íróival rokonítja. A Vándorünnepek leginkább azért üt el a napjainkban
megjelenő prózakötetektől, mert Brém-Nagy Ferenc a megújulás lehetőségeit nem a
nyelv, hanem a történetmondás szintjén kutatja. 
(Partium Irodalmi Társaság,
141 oldal 87Ft.)” 

elbeszélésekPartium Irodalmi Társaság, Debrecen, 1991

Nagy Atilla Kristóf
recenziója – Élet és Irodalom, 1991. november 29.

letöltés

Hamvazószerda

Szobor

Otthon

undefined